Bemutatkozás

Bevezető

Minden partnerünk, minden cégvezető eddig szükséges rossznak tekintette a számítástechnikát, elégedetlen volt rendszergazdájával vagy informatikai rendszerével. Mindegyikük megoldást keresett arra, hogy többé ne kelljen a számítástechnikával, mint problémával foglalkoznia. Ők csak használni, élvezni szerették volna az informatikai rendszerük előnyeit.
Velünk együtt most végre valóban megtehetik...

Hajdúné Sibán Gabriella
ügyvezető

Céginfó

A Proconer Informatika Kft. (és jogelődei) 1992 óta működik hódmezővásárhelyi központtal egész Csongrád megye területén, alkalmanként átlépve a megye határait is.
A cég megalakulásakor főleg mikroprocesszoros vezérlések tervezésével és kivitelezésével foglalkozott. 1995 óta működik a Proconer keretein belül külön számítástechnikai üzletág.

Az alapító vállalkozás a kétezres évek eleje óta - a köré csoportosult kisebb társaságokkal együtt - cégcsoporttá fejlődött. A cégcsoport cégeivel közösen a Proconer szolgáltatásaival szinte az informatika teljes spektrumát lefedte.

Mára a Proconer cégcsoport központi cégének, a Proconer Informatikai Kft-nek a legfőbb tevékenysége az informatikai rendszermenedzselés lett; felhő alapú rendszerek, vállalatirányítási rendszerek, szerverek (Windows, Linux, Macintosh), számítógépek-, számítógéprendszerek, hálózatok üzemeltetése, karbantartása és javítása.

A rendszermenedzselést az ügyfeleknek is hozzáférhető felhő alapú (Perpetum) logisztikai rendszer biztosítja.

Az informatikai menedzselési rendszeren belül a Proconer - a belső rendszerfelügyelőktől vagy az egyszemélyes külső, alkalmi szervizesektől - átvállalja a rendszergazda feladatok teljes körű vagy részbeni ellátását.

Azoknál a cégeknél, ahol megvan az igény és igényesség, a Proconer egy professzionális, biztonságos - TQM minőségirányítási rendszerben működő -, költséghatékony megoldást szállít partnereinek.